Végre nem az ’indulás’ címkét kell beszúrnom :) A dolog azonban közel sem volt egyszerű. De csak szép sorjában.

Kezdve azzal, hogy csütörtökön minden pikk-pakk megoldódott. Egyszerre csak az lett a helyzet, hogy indulhatok. Innentől kezdve rajtam múlott, hogy mennyire tudom (akarom) magam összekapni. Hát én össze akartam, szóval izzítottam a költöztető céget másnap reggelre, el is vitték a cuccokat, becsomagoltattam a bicajt is szép kék szinű pukifóliába :) Az eset csodálatos tanulsága, hogy túl sok cipőm van. De ezen nem áll szándékomban változtatni.

A többi holmit pedig - önmagamhoz nem hűen - időben elkezdtem összepakolni. Zöld bőrönd elővesz, lista megír, cuccokat lista szerint előkészít majd lista szerint bepakol. Mint a mesében. Vagy mégsem? Ugyebár zöld bőrönd súlya 7 kiló, a súlylimit pedig 20. Ha kedvesen mosolygok és korán csekkolok be, akkor legyen mondjuk huszonöt. Vagyis: szabadon gazdálkodhatok 18 kilóval, plusz a piros sporttáskával, amit kézipoggyásznak terveztem felvinni (ruhákkal tisztességesen megtömve, természetesen). A piros táska pattanásig feszült, de a zöld bőrönd valahogy csak harmincöt kilós lett.... No ne ragozzuk, a dologból túlsúlyjegy lett, meg egy kis pakolászás a reptéren, u.is a Swiss csak 32 kilóig foglalkozik a csomikkal :)

Ez után jött a könnyes búcsú, ami a szó szoros értelmében könnyes volt, bőgtem, mint az árvaszamár, másfél év az csak másfél év. Nagyjából az utat is végigszipogtam, de ettől eltekintve itt már minden simán ment, Baselben várt a taxi, angolul nem beszélt a fazon de tartotta a táblát és tudta, hová kell vinnie. Végül kis szerencsétlenkedés a csomagokkal és most itten vagyok a hotelben, már pár szót a cseh lánnyal is váltottam (szintén fél évre jött), holnap reggel ő visz be munkába.

Na szóval összegzésképpen elmondhatjuk, hogy 2008. március 9-én megérkeztem Belfortba. A dolog csak innentől kezdve válik igazán érdekessé :D